Mesélő Sopron - nyilvános házak

Ezek a mai fiatalok! - , hallom sokszor a kicsit elítélő mondatot, mely utal arra, hogy gyakran úgy érezzük valami mindig romlik az évszázadok alatt. Hát  nem tudom. Ugyanis mikor azt olvasom, hogy  -"A polgármesteri jelentésekben közölt éves orvosi vizsgálatok számából és a Híd utcai bordélyház gyakorlatából az következik, hogy 1889-ig 3 bordély mködött Sopronban" - akkor az jut eszembe, hogy vajon hogyan reagálna ma a közvélemény, ha a polgármester erről is számot adna manapság évente. Ha ma erről nem kell beszámolni, ez javulás, vagy romlás döntse el az olvasó!

 

"A legősibb mesterség a századvég polgári világában élte egyik virágzó korszakát. A prostituáltak a városi élet elmaradhatatlan résztvevőinek számítottak, a korabeli városok egyes utcáinak jellegzetes szereplői voltak. Budapest bordélyházairól, hírhedt kéjnőiről már sokat írtak, többek között Krúdy Gyula is megörökítette A vörös postakocsi cím regényében egy pesti bordélyház életét. A fővárosban a bejegyzett prostituáltak száma rendkívül magas volt: az első világháborút megelőző években Párizs és Berlin után Budapest következett a harmadik helyen az európai statisztikában - írja Güntner Péter. Hogy mi volt a helyzet Sopronban? Olvassa el itt: http://epa.oszk.hu/00800/00861/00004/1997_t3.html