Bálnák és Sopron

Ha tengerparti város lennénk, talán nem lenne furcsa a cím, de így a síkság és hegyek határán magyarázatot érdemel. Eddigi ismereteim szerint ugyanis két alkalommal volt szó bálnáról Sopron és környéke kapcsán. Az első esetben, mely földtanilag és történelmileg is az első volt, arról értesültek az emberek, hogy 1899-ben Borbolyán / Walbersdorf ősbálnát találtak.

Borbolya község Sopron városától éjszak-nyugatra az ország határához közel fekszik. Az igen ritka tengeri állat teljes, de igen összenyomott csontvázát, Prost János birtokos téglagyárában a mediterrán korú kékesszürke tengeri lerakódású agyagban fedezték fel a munkások. Fedője, mintegy 12 méter vastag agyag volt. Közvetlen környékén sok tengeri kagyló, csiga és hal van eltemetve. Szomszédos, még az agyagban fekvő növénymaradványok, a tengerpart közelségét bizonyítják. Az elég rossz állapotban levő mállós csontváz megmentése és felállítása sok fáradságba és pénzáldozatba került. A nagy munkát azonban siker koronázta és a 6.5 méter hosszú gipsszel kiegészített csontvázban a külföldi szaktudósok is a legnagyobb elismeréssel gyönyörködnek.

A  második esetben Sopron város közönségét 1962-ben hozta lázba egy újabb bálna. A bálna a Várkerületen a Szent György bástya ( nagy rondella) előtti téren volt kiállítva. A bálnát nem csak kívülről, hanem belülről meg lehetett tekinteni. A soproni kiállításról sajnos fotót nem találtam.



Hogy került Magyarországra a bálna, erről ír a Régi Pécs Blog: "A bálnákat a Norvég partok közelében fogták ki valamikor az 1950-es évek elején. Igen bálnákat, mert három utazó bálna is volt. Az eredeti cél nem a látványosság volt. Kezdetben Európa-szerte azért kívánták bemutatni a bálnákat, hogy támogassák a bálnavadászati ágazatot a második világháború után (ezt akkor fontos, fejlesztendő gazdasági ágazatnak gondolták). Rövid idő alatt a brit vállalkozás (aki szervezte az utazásokat) felismerte az ebben rejlő üzleti lehetőséget, így lett belőle utazócirkusz, ami bejárta az összes európai országot (Kelet-Európait is). Három bálna, három speciális szállítójármű és mindegyiknek saját személyzete volt.
Bibliai illetve mitológiai alakok nevét adták a három óriásnak: GOLIATH, JONAH, HERCULES (azaz Góliát, Jónás és Herkules)
A "Megérkezett Budapestre" újsághírben London és Párizs is említésre kerül mint GÓLIÁTH előző útjának állomásai, de ez nem volt igaz, mert arra JONAH járt. Valószínűleg a korabeli magyar újságírók nem értesültek arról, hogy három óriásbálna utazgat Európában és GÓLIÁTH volt a "keleti-tömb" attrakciója."

A bálnáról közben elterjed, hogy a CIA használta kémkedésre. "Az állatról az a hír járta, hogy az Egyesült Államok titkos ügynöke volt, és nem véletlenül szállították egy olyan kamionnal Nyugat-Európából, amelynek paraméterei az akkori ballisztikus rakétaszállítókra hasonlítottak. A legenda szerint azt tesztelték ezzel az amerikaiak, bírják-e a magyar utak a rakétahordozó járműveket." urbanlegends.hu

Hogy a régi soproniak mit gondoltak a bálnáról nem tudjuk, de egy biztos, erről szólnak a sopron anno bejegyzései is, büdös volt.

A weboldalt készítette a dentalpannonia.net. A tárhely fenntartója a pannoniahotel.com. A tartalom szolgáltatója: Taschner Tamás.